Fotó


Belépés a galériába


Az első fényképezőm 14 évesen, 2003-ban kaptam. Akkoriban egész komoly kis kompakt digit gépnek számított, mindent lehetett rajta manuálisan állítani, így jó alapot jelentett a kísérletezéshez. Volt idő, amikor mindig magammal vittem, de már jó ideje nem használok fénycsapdákat. Persze még biztosan fogok kedvtelésből fotózni, csak most tartok egy kis szünetet.

Itt egy kis válogatás látható a képeimből, vannak közte olyanok, amikre igazán büszke vagyok, mint hobbi fotós. A legtöbb képnek története is van, ezért aztán igazán kedvesek számomra.

Egy képet talán kiemelnék, a Torzó című képen a kedvenc fámat láthatjátok, mely a Sajkodi-öbölben áll. Sok emlékem fűzödik ahhoz a helyhez.

A képekhez jó szórakozást!